Valamennyire receptes blog is ez a sablonos, de csak nagyon kicsit. Főleg azért, mert a látszat ellenére egyáltalán nem szeretek főzni. Csak ha már muszáj, akkor igyekszem nem szenvedni tőle :)
Kaptam szakácsos kérdéseket Ana főzős blogjában, és teljesen tudok rájuk válaszolni.
Hány szakácskönyved van?
Harminc körül. Csak két sorban férnek el a könyveink, és egyszerűen nincs lelkem végigböngészni a hátsó sorokat. A kétharmadukat sose használom.
Melyik a három legkedvesebb?
A legeslegkedvesebb a Süssünk - A sütés iskolája kezdőknek és haladóknak. Ezt akkor vettem, amikor még nem tudtam sütni. Minden benne van, ami tészta és sütni kell, gyönyörű fotókkal illusztrálva. Részletes leírások, fázisképek, tudnivalók az alapanyagokról, konyhai eszközökről, fortélyok, még olyan extrák is, hogy hogyan kell cukrozott rózsaszirmot vagy pralinét készíteni. Aki elolvassa (kiolvassa!), úgy van vele, hogy nincs ebben a sütésben semmi ördöngösség. És tényleg.
Van a Magyar Eleknek Az ínyesmester nagy szakácskönyve. Írtam már róla, itt, a legélvezetesebb szakácskönyvem :D
És persze ha valami megbízható végkimenetelű kaja kell, akkor Horváth Ilona. Az az igazság, hogy nem szakadok bele a kísérletezgetésekbe - vendégeknek túl kockázatos, a család meg mérsékelten örvendezik az új ízeknek.
Melyikek várnak beszerzésre?
Nincs beteljesületlen szakácskönyv-álmom. A mostani készlettel elleszek még egy darabig.
Milyen konyhai kütyük után vágyakozol?
Na olyan bőven van. Először is egy aprócska, duplafalú tejforralót szeretnék, csokiolvasztásra. Tudom, hogy létezik olyan, csak én még sehol nem láttam.
Aztán jó lenne egy tésztagyártó gép, amelyikkel töltött tésztát is lehet csinálni.
Egy krumplireszelő tárcsa a robotgépbe.
Halálpontos digitális mérleg, lehetőleg nagyon szép.
Apró citromhéj-reszelő, ilyet is láttam már, sajnos csak másnak a konyhájában.
Nem tudom, mennyire minősül kütyünek, de nem sírnék, ha lenne egy hűtőm, amiből darált jeget lehet pohárba adagolni. Meg egy beépített profi kávéfőzőm, meg többtepsis sütőm meg konyhapultba épített mérleg meg robotgép, meg házvezetőnő, más most nem jut eszembe :D
Kedvenc fűszereid?
Fahéj, vanília, szegfűszeg, citromhéj. Meg a köménymag.
Mit rendelsz leggyakrabban étteremben?
Höhö. Olyan nagyon ritkán járunk étterembe, hogy erre nem is tudok értelmes választ adni. Ismeretlen minőségű helyen általában rántott sajtot kérek hasábburgonyával - ezzel talán nem tudnak nagy disznóságot művelni.
Azt viszont meg tudom mondani, hogy mi ízlett a legjobban az éttermi kaják közül. Valamikor régen többször is megfordultam a miskolci Székelykert panzióban. Az aranyérmes a valamilyen marhaszelet (rostélyos?) volt krokettel és tejszínes-fokhagymás gombamártással. Meg a zöldborsókrémlevesük is rettentő finom volt, meg a csirkemájjal töltött rántott palacsintájuk kapormártással.
Ja meg a Carmelben a mandulás-őszibarackos csirkemell. Meg az aszalt szilvás-sajtos. És a meggyes rétes rumos dióöntettel.
Itt is van egy helyi étterem, ahol mindenféle különlegességet irkálnak az étlapra, de mindegyikkel csinálnak valamit, amitől azt gondolom, hogy inkább főztem volna otthon valami normálisat.
Na és akkor ezt most kinek adjam, mikor már az összes főzős blogot megjárta. Stan és Pan szoktak főzni, ez biztos. A rántott csirke többször is meg volt már említve.
És még aki szokott főzni, az szóljon nyugodtan, beírom őt ide!!!
Fressss: Jagus is megkapta a körkérdést! Jagus egy rendes igazi képzett szakács és cukrász!
És Majikának is odaadtam!
12 komment Kategóriák: kony(ha)
Nem tűntek el örökre :) Csak most pont ez a sablon kell nekem egy szakmai höhö poszthoz :D Meg különben is, rózsás hangulatban vagyok!
Olyan ez, mint mikor sztárokat kérdeznek 7köznapi dolgaikról. Kb. ez a hangulat jött le, amíg el nem jutottam addig a részig, hogy ez is egy ilyen kérdés kör mánia, csak a főzős blogokon :).
Csak olyat nem tudsz főzni, amit normális emberi lények szeretnek. :D
Én szoktam főzni. Szakács és cukrász az első szakmám, de nem venném el stanéspantól a lehetőséget. és én eddig ezzel a körkérdéssel még nem találkoztam:)
Hát én csak most értem ide szégyen szemre. Szerintem Jagus előbb te válaszolj, oké? Mi most vacsoráztunk és ilyenkor nem tudok kajákon merengeni (ez nem igaz. Tudok, csak nem KÉNE!)
Duplafalu tejforraló Szlovákiában kapható. Ha Sahiban vásárolsz, látogasd meg a BIETA éttermet. Jól főznek, és olcsó, legalábbis az itthoni árakhoz képest.
No de kicsit árulnak? Mer nagyból kettő is van nekem, és egy kb. kétdecisre vágyom :) Nem nagyon mozdulok ki amúgy, ritka tetű nő vagyok, de ha mégis arra járunk, akkor kipróbáljuk az éttermet, köszi :)
Remélem, már válaszoltál is, Secima. Majd mindjárt megnézem :)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
fotó: tanakawho, sablon anyu(ha), Creative Commons Nevezd meg! 2.0
Jaj, hát hová tűntek az állatkáid?!
És olyan tejforralónk volt még gyerekkoromban, de azóta sem láttam sehol.