Sablonos blog

Reggeli készülődés közben kiszólok Fülesbagolynak a fürdőszobából, hogy nézze meg, mennyi az idő.
- Hat óra harmincnégy. Anya. Te úgy mondanád, hogy MINGYÁHÉTÓÓRA!!

Helókitti esténként a múltba (esetenként a jövőbe) merül, mai csevej:
- Ányá, te fogtál már kiscsibét? Nem most. Hanem régen. Tudod, amikor még nem volt áram, ésööö... és mikor még arannyal fizettetek. Szerinted milyen állatokon kísérletezik ki a tudósok az örökfiatalság-gyógyszert?

Engem pedig gyerekes örömmel tölt el, hogy ez a briliáns cím milyen szép kerek egységbe pakolta az összes gyerekemet. (Egy kicsit azért zavar, hogy múlik felettem az idő.)

Valami olasz filmben volt talán a jelenet. Idős nő sorolta hosszan a gyóntatófülkében a bűneit, amiket az előző heti gyónás óta elkövetett. Betuszkolta aztán a férjét is, akinek némi töprengés után két gyónnivaló jutott eszébe az elmúlt néhány évtizedből. Valahogy így vagyok én (így vagyunk mi?) a blogolással: minél több idő telik el két poszt közt, annál kevesebb a tudatnivaló.

Ha naponta írnék, biztosan lenne karitévaj alapos körbejárása. Gusztustalan és büdös - Helókitti szerint a gyerekek elüldözésére való -, rózsavíz semmit nem javít a szagélményen, sőt. Viszont tényleg jobb ebben pancsolni, mint hideg zsíroldóban.
Meg hogy hol tartok A Tökéletes Táska beszerzésében. Sehol.
Méltatlanul hanyagolt word-funkciók. A harmadik-negyedik szakdolgozatnál megtérülhet a Hivatkozás lap készségszintű használatának elsajátításába fektetett munka. Kitartó vagyok.
A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt. Nem olyan, amilyennek beharangozták, de mégis, vagyis mégse.
Gyerekszáj. - Ányá, Magyarországnak ki az elnöke?... mind a kettő férfi??! Van feleségük? Feketék?

Ha hetente írnék, lenne például élménybeszámoló mindennapi családi logisztikáról, benne azzal az érdekes felfedezéssel, hogy tökmindegy, hány óra hány perckor kelünk, úgyis késünk 1,4 - 3 percet az indulással. Ha túl későn kelünk, az legalább logikus magyarázat. De mikor időben, pláne mikor korábban... 1 percnyi elméleti szabadidő pont elég mind a kettő gyerekemnek ahhoz, hogy elkezdjenek valamivel szöszmögni, esetleg belefogjanak az aktuális kedvenc rajzfilmjelenetük eljátszásához, párbeszédek rajzfilmhű hangsúlyokkal, arckifejezésekkel és mozdulatokkal, adott esetben földön hempergés, mindez indulás előtt, idegbaj. És még ha buszos napon késünk, hagyján, majd jön a következő. De Tündérmackó nagyon nehezen viseli a pontatlanságot, nem szeretek a helyemben lenni, mikor 6.44 helyett 6.46-kor képünk ki az ajtón.
Egyszerűsített rakott padlizsán. Egyszerűsített padlizsánkrém. Egyszerűsített rakott krumpli.
A life megatahó tippje reggelre.
Imádnivaló festőszoftver a mediachance-tól. Lenne hozzá sok illusztráció, mindenféle összehasonlító képpárok különböző beállításokhoz. Simán el lehet vele szórakozni hetekig, poszterméretben is nyomtatható minőség, közepesen erős giccsveszély.
Gyerekszáj. - Kisfiam, te pakoltad el a pudingport, de nincs a helyén. Hol van? - A lisztek közt. Anya. Hol lenne. Keményítőtartalmú élelmiszer.

Ha havonta írnék, írnék a könyvek iránti új keletű türelmetlenségemről, alig akad mutatóba egy-egy példány, amit képes vagyok végigolvasni. Biztosan nem az írók hülyültek el egyik pillanatról a másikra, különben is vannak köztük olyanok, akik már évtizedek óta nem élnek. Mostanában kezdtem gyanakodni, hogy talán összefüggésben van a szemem romlásával. A jövőben mindenesetre törekedni fogok a kifogástalan fényviszonyokra, ez valószínűleg sokat javít majd az olvasmányaim élvezeti értékén.
Megint tanulok, ezúttal elsőrangú pedigréjű intézményben. Kicsit sajnos, hogy legfeljebb annyi köze van a honlapkészítéshez, hogy mások által készített honlapokon mászkálok mindenféle szakirodalmak után kutatva.
Helókitti is tanul. Mindig hülyeségnek tartottam azokat a vicceket, amik arról szólnak, hogy a szülők nem tudják megoldani a gyerekük házi feladatát. Nna, hát nem tudtam megoldani a 8 éves gyerekem matek háziját. (Viszonylag rövid gondolkodást követően oda jutottam, hogy nem létezik megoldás, nem-lé-tez-het. Mekkora szerencse, hogy tanult és okos felnőtt vagyok. Tanító néni szerint pedig de, létezik, kétféle is. Megmutatta. Nem szeretnék manapság kisiskolás lenni.)
Kifejezetten finom a téti kovászos uborka.
Jól megírt, szinte teljesen friss html5- és css3-összefoglaló a tutorialon. Járna hozzá nosztalgikus galéria az egyhtmlű (css-központú) ikersablonjaimról. Új sablonok legkorábban 2013-ban. Már ha egyáltalán lesz még akkor ilyesmi.
Gyerekszáj. - Ányá, tényleg vannak olyan lányok, akik nem akarnak gyereket?... akkor szólni kéne nekik, hogy nehogy férjhez menjenek, mert megtermékenyítik őket!

Hát de nem írok ilyen gyakran, nekem még a nagy nyári szerverkrach se tüntetett el egyetlen posztot se, nem volt neki mit. Évente egyszer meg nagyjából annyinak van értelme, hogy az elmúlt 12 hónapban nem történt semmi érdekes.

Sose volt még tökéletes táskám. Az egyiket nem lehetett megnyugtató módon becsukni, a másikba nem fért bele egy dosszié, a harmadikba nem fért bele egy liter tej, ebben a mostaniban soha nem találok semmit, a drága hazai példány meg konstrukcióhibás, rondán benyomódik a széle a vállpánttól. Sajnosszerencsére kezd kinyiffanni a feneketlen, persze már meg se kísérlem helyben pótolni, errefelé meghökkentően kevés táskát árulnak.

Irány a cyberpiac, ott minden van, miért pont táska ne lenne. Azonnal bele is botlottam egy Louis Vuittonba, néhány pillanatnyi döbbenet után felvidultam, miért is nem jutott ez nekem eddig eszembe.

Nem árulom el, mennyi időt töltöttem táskanézéssel (ahhoz eleget, hogy poszttá fajuljon).

Az árszínvonalnak megalapoztam már a héten, mikor társaságban szóba került a drágaság; ilyenkor szívesen példálózok a múlt századi viszonyokkal, amikor egy pár cipő kétheti fizetésbe került, meg hároméves hitelre vettük a porszívót, szóval néhány tartós fogyasztási cikk azért tűnik ma piszok drágának, mert a nemtartós verziójukhoz röhejes áron lehet hozzájutni, kétezerötért eldobhatós konyhai robotgép.

Szóval hosszas nézelődés, az összes kiszemelt példány a "drága" kategóriába esik, na jó, de mégiscsak Gucci, Chanel, Hermes, Dior, ezek még használtan se bírnak olcsók lenni. Eladók tüzetes vizsgálat alá kerülnek, némelyik táska azonnal repül, elég hozzá egyetlen negatív vélemény, "eredeti helyett hamisat küldött", hát tojok akkor a többi négyszáz elégedett vásárlóra.

Maradt három, egyik se tökéletes. Következik a virtuális téblábolás. Például megnézni, mennyibe kerülnek webáruházban. Webáruházban akciósan is jóval drágábbak a hasonlók, ez akkor így rendben van.

A krokodilbőr Hermesnek kicsi a füle, de amúgy tök jól néz ki, csak nem látni, hogyan nyílik. Google, nem túl biztató ez a nyitogatás, de ez a kisebbik aggály. A nagyobbik az, hogy nem találom a kollekcióban ugyanezt a modellt, a hasonlóknak meg irtózatos áruk van. Különben se tudom, miről lehet felismerni a nemhamisított krokodilbőrt, úgyhogy inkább hagyjuk. Úgy döntök, hogy a Diornak is kicsi a füle, ne kelljen már azt is keresgélni.

Többórányi tépelődés után ott tartottam, ahol elkezdtem, egy gyönyörű, vadiúj Louis Vuitton táskánál, eredetiséget igazoló papírokkal, megfelelő nagyságú fülekkel, kifogástalan minősítésű eladóval. A klasszikus Vuitton modellek nem tetszenek nekem, vagy ha mégis, legfeljebb mások karján, de ez egészen visszafogott példány volt, nem is hasonlított a többire. Futás a céghonlapra beazonosítani. Ott csak a klasszikus modellek parádéznak, úgyhogy vissza a képekhez azonosítási pontokért. Az azonosítási pontok itt kezdtek el visítani.

Innen már csak pár perc googleba telt kideríteni, hogy országunkat (tudtomon kívül) rég elárasztották a hamisított luxustáskák, és nincs az a villamos, amelyiken ne utazna legalább négy-öt Louis Vuitton.

Kínai boltban még a kínai porcelán is gyanús, de másodkézből miért is ne lehetne jó minőségű áruhoz jutni, tele a turkálók Marks & Spencerrel meg Dorothy Perkinssel. Úgy tűnik, hogy táskavonalon nem ilyen egyszerű a kincskeresés, itt még az összehasonlítási alapnak használt webshopokat is fenntartással kell kezelni.

Akinek kedve van, nézzen szét a neten. (Akinek pedig hamisított táskája van, óvatosan mászkáljon vele külföldön, mert esetleg megbüntetik.) Még egy link a Louis Vuitton blogról: Louis Vuitton replikák, onnan ide kimásolom a 10. pontot, az egyéb fontos tudnivalókat:

- A Louis Vuitton-nál soha nincsen árleszállítás!
- A Louis Vuitton-nak sehol sincsen Outletje.
- A cég nem rendelkezik nagykereskedéssel, csak a saját boltjaival.
- A cég nem árulja termékeit más cégeken keresztül.

Mindebből nagyjából annyit érdemes leszűrni, hogy nem mind Vuitton, ami fénylik.

És tulajdonképpen hol lehet jó minőségű, kellemes árú, lényegtelen márkájú táskát venni.

Egy csomó embert ismerek, akik horoszkópokat olvasnak, nem csak úgy unalmukban, hanem tudományosan. És mostanában sajnos néha hangosan is, így aztán kénytelen vagyok értesülni róla, hogy mi várható rám a következő napokban a csillagok szerint.

Akár beléjük is fojthatnám a szót, de persze azért ennyire nem vagyok merész, egyszer régen azt írta a horoszkóp, hogy hétvégére párkapcsolati veszekedés várható, aminek a végén akár - különösen ha Halak az illető - szakításra is sor kerülhet, és tényleg majdnem úgy történt, a Halak illető szakított velem azon a hétvégén (veszekedés nélkül). Tudom én, nem valami jó arány, több évtized alatt 0,5 telitalálat, de annyi azért kiderült belőle, hogy sose lehet tudni.

És akkor most jönnek csőstül a hivatás alrovatban az olyanok, hogy új kihívás, több munka, sok futkosás, váratlan nehézségek, és bár sejtem, hogy jóérzésű horoszkópkészítő pár héten belül minden csillagjegynek beütemez majd egy hivatásbeli új kihívást, keletkezett bennem egy enyhe jövőbemutató izgalom. Örülhetnék felhőtlenül, kell-e ennél csodásabb hír, ami eddig a hobbim volt, ezután a hivatásommá válik, na de tudja-e minden illetékes, hogy például a blogírást meg a sablonmódosítást a hobbimnak tekintem, a mosást viszont már nem.

Csomagolópapír-bolt, csinos burkolat kellene az ajándékkupacnak, eladóval együtt keresgélünk a készletben.

- Nna, ez pont jó lesz. Nézze meg, a mintája is passzol, és nem is túl nagy, tegyük bele az ajándékokat... Oóóóó de szép. Gyönyörű. Meg ez a szalvéta is. Elárulja, mennyibe került?
- Hatszáz.
- Mennyi??? Egy csomag szalvéta??
- Magamnak nem venném meg ennyiért, az biztos.
- Hát borzalmasan drága. Mi kerül ezen hatszáz forintba? Valamikor én is árultam szalvétákat, de azok kétszáz körül voltak. Ez valami különlegesség ennyi pénzért?
- Nem hiszem. A szomszéd papírboltban is vannak ennyiért.
- Alig térek magamhoz. Miért árulják ilyen drágán?
- Gondolom azért, mert mindig akad valaki, aki megveszi. Mennyit fizetek a tasakért?
- Ötszázhúszat.

Amúgy szinte teljesen jól vagyunk, voltaképpen. A gyerekek új értelmet adtak a "segédeszköz" kifejezésnek, sátorépítéshez használják a járókeretet. És időnként irigykedve gondolok mindenkire, akinek se kutyája, se macskája. A tesóm méltatlankodik bele a telefonba:

- Ezt a kutyát ezt nem lehet kibírni. Ezezez ez egy rémálom. Mindenhová odaszarik, a kert is kutyaszaros, a virágok közé is odaszart, pont az ablakod alá. És képzeld el, hogy a gyerek meg belelépett az egyik kutyaszarba! Ki se látszottak a recék a cipője talpán! Borzalmas volt, bor-zal-mas. Csak úgy jött fel a gyomrom, míg pucoltam... tényleg, jövök neked egy körömkefével, azt kidobtam...
- Mivan?? Hol mostad le a cipőt?
- Ö. A bidében. De utána alaposan letörölgettem, tényleg.

Mindenféle virtuális elintézendőim vannak, amik miatt átmenetileg illetlenségnek tartom a blogírást, de ezt most mégis muszáj, share.freeblog.hu, csakis angolnyelv-tanulós linkek lesznek benne, persze majd valami vidámabb sablonnal. (Természetesen tudomásom van róla - nekem is jár a Google -, hogy nyolcezer hasonló témájú blog létezik.)

Véletlenül belenéztem a bulvártévébe, éppen Berta Attila beszélt vissza. És elismerő mosolyt követően szükségesnek tartottam haladéktalanul világgá posztolni, hogy mindannyiunkban ott lapul egy apró visszabeszélő-művész, csak meg kell hozzá találni a megfelelő szöveget. Régi gyűjtés, fiatalnetes koromból. Szövegek, amik visszafelé olvasva is ugyanazok, mint oda. (Teljesség igénye nem volt.)

integetni
latin ital
létkoktél
kólanyalók
akták átka
ennyi dinnye
szalon-olasz
gárdanadrág
levődik idővel
a Kupa apuka
a kultúra rút luka
a pipitéri rétipipa
pókszóró horoszkóp

Óh, a tahó!
Életem Etelé.
Savas a vas!
Hallak, Allah!
Ah, tán nátha?
Kis elek elesik.
Szárad a darázs.
Kereket tekerek.
Hasas a sas! Ah...
Mér kell e krém?
Navarra arra van.
Évák eledele kávé.
Mér dúl a lúd rém?
Kelemen nem Elek.
De ne sebesen edd!
Te pék, láttál képet?
Goromba rab morog.
Szatíri pár - rápirítasz!
Meg ne lássál engem!
Sír a hullott tollú haris.
Apáca, lenyel a cápa!
Csak a mama makacs.
Te, szétlök a költészet!
A tálamba bab, maláta.
Sátán Olaf a falon átás.
Kosarasok kosara sok.
Ön Barbara, arab rabnő.
Mé, csöcs nincs, öcsém?
Ken kötötte kettőtöknek.
Rémes tóga bagót sem ér.
Keresik a tavat a kis erek.
A nyári kelet a telek iránya.
Tán őtet kitehetik tetőn át?!
Ó, néz rám a szamár, Zénó!
Rám rak a görög, akar már!
Indul a rút, dagadt úr aludni.
Nem áll ott törött toll, ámen.
Indul a kutya s a tyúk aludni.
Akire rábízna: Zanzibár Erika!
Római fővezér rézevő fia, Mór.
Erőszakos kannak sok a szőre.
Én hallak Allah, hallak Allahné!
Ahol akar, eltemet, lerak: aloha!
Te mező, neveled eleven őzemet.
Ácson komorak a romok. No csá.
Eb merev dögét s tégöd verembe!
Záródnak a sulik; Ilus, a Kandó ráz!
Aki takarít rám, az a mártír, a Katika.
Lát, abba szór: láncnál rosszabb a tál.
Rám német nem lel, elmentem én már.
Az a hat ló Bartokot rabolta haza.
Átüt a bál-ól, lágy a fagyálló. Lábat üt? Á!
Öreg erős paprikafa alá álla a fakír pap Sőre Gerő.
Lapp alak merev távolsági igáslovát verem kalappal.
Két régi levél a gyártól: a tejet a lótrágyalével ígérték.
A tyúkólba rab dobál, de kenguru rúg neked lábodba, rabló kutya!
No, drága! Két kölesér régen a kost sokan egérré se lökték Agárdon.
Kis erek mentén, láp sík ölén odavan a bánya rabja: jaj, Baranyában a vadon élő Kis Pálnét nem keresik.

És végül Banana in Drive, a palindromgyártó zseni három szürrealista hangulatú verse (azt olvastam róla, hogy regényt is ír, de sose tudja befejezni, mindig jön hozzá valami; továbbá valószínűleg nem is Banana in Drive a valódi nickneve, hanem Wolf):

"Dal a széleken

Ikrába rokkan álom-orgiád:
ízesek új filészagú zabái!
Habár rokonok orrába hiába zúg a szél,
ifjúk-e, s ezidáig romolának?
Kora bárkinek elészalad."

"Réteg-elemeken nézed rég: ítéleti hajó-rakat-űr.
Ő szól talán: "Ja, senki se marad!"
A magány araszai várnak.
Kubai fiamra - kit rámkennek
Márti karmai - fia bukkan rá.
Viasz aranyág a madaram.
Esik.
Ne sajnálat lószőrű takarója hitelét ígérd -
ez énnekem eleget ér."

"Ama makói fiatal lányok

Laza kendőtök nagy, oh anyámra, Katik!
Lelkendezek! Ilke néne sem lereszelendő...
Teve, s délelőttök alatti vagy,
e tény él. Őtet küldd!
Lüktető lényét (egy avitt alak,
öttől eléd se vetődne le)
szerelmesen énekli kezednek.
Lelki takarmány, ahogyan kötődnek
az alkony állatai: fióka, mama."

Délután 17 óra 0 perc, zöldségbolt eladója az ajtófélfának támaszkodva cseverész.

- Zárva van?
- Igen. Mér, mit szeretne?
- Nem tudom. Valamilyen gyümölcsöt.
- Jöjjön be.
- Jujj de szép cseresznye! Mennyibe kerüll?
- Óó az nagyon drága. 950 forint... de a meggy csak 350!
- Az is szép, akkor ké...
- Ebből a ládából nem tudok adni, ez rendelésre megy, befőzéshez kell.
- Jó, akkor az alatta lévő ládából.
- Az ugyanaz a meggy.
- Látom, jó lesz. Kérek 3 kilót.
- De most nem tudok belőle annyit adni, mert kell befőzéshez, és nem tudom, hogy mennyi marad.
- Két kiló maradni fog?
- Nem tudom!! Még nem mértem meg!!
- Akkor? Meg kellene várnom, míg végez a méréssel?
- Phhh dehogy, 5 óra van, még megyek utána a boltba bevásárolni!
- És mit tudunk tenni?
- Phhh azt hittem, csak pár szem gyümölcsöt akar venni...

A családból egyedül Fülesbagoly nem szenved idült kacatgyűjtésben.

Helókitti kacatjai szerencsére apró méretűek, másfél centis babák retiküljei meg cipői, minikutyák, minipónik, kindertojás-értelmetlenségek, egy szokvány ferrero rocher-dobozba félezer bizbasz belefér.

Na de Tündérmackó és én... kacatszempontból kegyetlen párosítás vagyunk. Gyerekkorunkban kezdődhetett, amit nem együtt, viszont nagyjából egy időben töltöttünk, akkor, amikor a gyerekek bubós csokipapírokat gyűjtöttek, a felnőttek meg üres üvegeket; utóbbinak létezett exkluzív kiadása is, a velúrporral befújt változat, sajnos nekünk sose volt ilyenünk, némely kívánság egyszerűen lepergett a szüleinkről (vagy csak nem tudták, honnan lehetne szerezni velúrral bevont üres konyakosüveget).

Irtózatos selejtezésbe fogtam, mostvagysoha, még a miniszappan-kollekció se úszta  meg. A pár évvel ezelőtt beszerzett, elfekvő kreatív készletet azért megtartottam, hátha kell még valamire öntapadós mágnescsík vagy narancsszínű velúrpor.

Sóhajtozva megváltam Tündérmackó fém ital-díszbozaitól, nagyon szépek voltak pedig, főleg az áttört mintás meg a tájképes, de semmi értelmük, SOHA nem lehet beléjük rakni másik (dobozmentes) italt, mert a másik ital mindig magasabb vagy szélesebb.

Na meg a dísztasakok, abból is minek tartani két-háromszáz darabot. A közepesen szépeket nem adtam oda soha senkinek, merthogy nem elég szépek, a teljesen szépeket meg szintén nem adtam oda soha senkinek, merthogy túl szépek, nem volt szívem lemondani róluk. A teljesen szépek maradhattak, a többi példány boldogítson valaki mást. Efelől nincs kétségem, hogy valaki boldogan viszi majd haza a kuka mellől a dísztasakba pakolt dísztasakokat, nem is ismerek olyan lényt, aki még soha nem csábult el egy használt dísztasak láttán, kaptunk már újrahasznosítottat, rajtafelejtődve a régi üdvözlőkártyával.

A kidobandó darabokba belenéztem, nem maradt-e bennük valami, meg a madzagon lógó kis üzenőkártyákat is ellenőriztem, nehogy kiselejteződjön valami emlékgyanús üdvözlet.  Hát így leltem rá az italos dísztasakon a "NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET! SAJNÁLOM, HOGY MÁST VÁLASZTOTTÁL!" üzenetre, és széteszi az oldalamat a kíváncsiság, de hiába, valószínűleg sose tudom meg a keletkezésének körülményeit. Ki írta. És mikor írta. És kinek írta. És ki az a más. Legalább a nevét írta volna alá olvashatóan. A kacatgyűjtés káros az oldalegészségre.

Hamarosan teljesen szétszedem a sablont, ezért van most folyamatos felújítás, vagyis annak nevezett tombolás. Az esetleges rémes látvány remélhetőleg annak köszönhető, hogy nem Firefoxszal jött ide a kedves látogató. Ehhez a mostani sablonhoz egyetlen kép sincs felhasználva, csupa css3-elemből áll össze.

Nagyrészt meg vagyok magammal elégedve, még hasábszerű hátteret is tudok gyártani (az egértől hanyatt forduló linkekről meg a lángoló címről végül lemondtam), és ez még csak a kezdet.

Kisrészt pedig elnézést azoktól, akiknek mindebből csak egy csupasz izé látszik, sajnos nem fogom irtózatos túlórával megoldani, hogy minden böngészővel ugyanazt lehessen látni, különben se tudom még, hogy hová lyukadok ki.

Megkínált az egyik kolléganő az unalmas kinézetű sütivel. Alul barna volt, felül sárga, mint valami kétszínű, töltetlen piskótaszerűség, ránézésre nem lehettem benne biztos, hogy folyadék nélkül lecsúszik a torkomon. Lecsúszott. Sőt meghökkentően finom volt, haladéktalanul kértem a receptet.

Az alja egy sima kakaós kevert  tészta, a teteje pedig nagyon hasonlít a klasszikus túrós lepény töltelékéhez. A bevált elkészítési sorrend szerint a túrós réteggel kezdünk. A nyeles krumplitörővel teljesen homogénre nyomkodjuk a túrót, a cukrot, a tojások sárgáját, a pudingport és a margarint. Utána felverjük a tojásfehérjéket, begyújtjuk a sütőt, és átfáradunk a kakaós réteghez, a robotgép karjait így nem kell közben elmosogatni, nálunk (vagyis nálam) ez fontos szempont.

A kakaós réteg úgy készül, hogy habosítjuk a margarint a cukorral, közben egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd hozzákeverjük a kakaóval, pici sóval és sütőporral vegyített lisztet. Ezt a masszát a kivajazott, kilisztezett tepsibe simítjuk.

Széles mozdulatokkal a túrós krémbe keverjük a felvert tojásfehérjét, és egyenletesen szétterítjük a kakaós rétegen. És ebben az állapotában sütjük meg, tényleg. Másik kolléganő nem hitte el, hogy ez így működni fog, úgyhogy előbb félig megsütötte a kakaós részt, és csak utána kente rá a túrósat, ami végül csak félig sült meg, logikusan. (És képes volt azt mondani, hogy nem jó a recept, mert szerinte túl sületlen a túró. Amúgy rendes nő.) Forrón nem jó szeletelni, mert egy ideig remegős a teteje, kihűlve viszont szépen vágható.

Ezt a sütit még a papa is szerette, ami komoly elismerés, a papa csak néhány süteményfélét volt hajlandó megkóstolni a tepertős pogácsán és a sajtos rúdon kívül. De az arányokon alakítani kellett, eleve nem a kis tepsiben sütök, hanem a nagyban, és sok túróval szeretjük a túrósokat, a gyári verzió meg nagyon nyiszlettre sikerült, vastagabb volt az alja, mint a teteje. Az eredeti hozzávalók mögött zárójelben szerepelnek a nagy tepsis, nem túl édes, soktúrós változathoz használt mennyiségek. A kakaós részhez annyi tejet szoktam még önteni, amennyitől jól simítható lesz.

Hozzávalók:

kakaós részhez:

- 12,5 dkg margarin (15 dkg)
- 20 dkg liszt (25 dkg)
- 3 ek kakaó
- 15 dkg cukor
- 2 egész tojás (3)
- 1/2 csomag sütőpor
- (kb. 1/2 dl tej)
- csipet ső

túrós részhez:

- 50 dkg túró (1-1,5 kg túró)
- 25 dkg cukor (25-30 dkg)
- 12,5 dkg margarin (25 dkg)
- 2 cs vaníliás cukor (0-3 ek)
- 1 cs vaníliás pudingpor (2 cs)
- 4 egész tojás (6)

Harmadik kolléganő még kipróbálás előtt elhagyta a receptet, de mivel a múltkor nagyon megkívánta (ez egy ilyen kollegiális sütemény), sütött helyette egy másik túrós sütit. Szinte ugyanolyan, mint ez, csak kevesebb benne a túró, és nem egyenletesen szétkenve kerül a kakaós rétegre, hanem egyenetlenül rákanalazva, amitől hepehupás kinézete keletkezik. Hát így jöttünk rá, hogy nincsen semmi baj az eredeti recepttel, csak a terítési módszert felejtették ki belőle.

- Mit szeretnél ajándékba?
- Szép új szemüveget.
- :)) Megkönnyebbültem :)

Epilógus: adtak a keretből annyi százalék kedvezményt, ahány éves vagyok. Mondtam is Tündérmackónak, hogy mennyivel jobban járt velem, mint ha egy csitrit vett volna el, így simán kijött az egész egy kosztüm meg egy cipő árából (legfeljebb csak egy nagyon kicsike fülbevaló fért volna még bele). Gálánsan vigyorgott, amúgy is rajong az akciókért, persze abban igaza volt, hogy ha már ilyen szimpatikus akció, akkor igazán várhattam volna vele még vagy tíz évet.

A házimunkákat a járulékos szórakozás szempontjából három nagy csoportba sorolhatjuk: beszélgetős házimunkák, tévénézős házimunkák, ábrándozós házimunkák. (Léteznek még egyéb csoportok is, de pl. az olvasós házimunka csak addig létezett minálunk, míg anyukám rá nem jött, hogy bekapcsolt vasaló mellett olvasok, vasalás nélkül. Ez nem mostanában történt, hanem néhány évtizeddel ezelőtt.)

A mosogatás egyértelműen az ábrándozós csoportba tartozik, legalábbis ebben a hagyományos berendezésű konyhában; háttal állva beszélgetni meg tévét nézni nem kényelmes.

Ábrándozni bármiről lehet, és én szoktam is, bármiről, meghökkentő részletességgel, írtam már. Ha például vizsga, akkor nem egyszerűen csak összeábrándozok magamnak egy ötöst. (Persze hogy ötöst, mi mást.) Szóval az nem rendes ábránd, hogy elképzelem a pillanatot, amikor végre túl vagyok rajta. Ki kell dolgozni. Teljes öltözet végiggondolása fülbevalótól cipőig, aznapi időjárás, melyik tételt húzom ki, miket mondok, miket kérdez és hogyan néz az elnök, elmosolyodik-e vajon, vagy csak érdeklődve figyel, mindenképpen egy jó hangulatú beszélgetés kerekedik ki a frissen mosott tányérok felett, és ilyenkor egyáltalán nem zavar, hogy betegesen ritkán fordulnak át jó hangulatú beszélgetésbe a vizsgák.

Na jó, van abban egy kis blogi túlzás, hogy ábrándozni bármiről lehet. A vizsgatételek többsége egyszerűen alkalmatlan az ilyesmire. Ezeknek a tételeknek hárítás lesz a sorsuk, nem pedig önfeledt ábrándozás. De az a pár tétel, ami marad, az pazar. Kifogástalan lexikális tudás mellé ritkán látott tájékozottság, egyedi példák, önálló gondolatok.

Ilyet kihúzni b) tételnek, hogy vezetési stílusok, hát az maga lenne a csoda, a jutalomjáték. Ezzel a tétellel töltöttem a legtöbb időt a mosogatónál, olyan jó volt álmodozni róla. Gyorsan letudtam a tankönyvi anyagot, aztán hozzáfűztem némi saját elmélkedést a beosztotti stílusokról, illetve mindezek mátrixba rendezéséről. Amikor gondolatban ki- és visszatekintettem egy őskori oktatófilmre, amit még középiskolában vetítettek nekünk, akkor az elnök kíváncsian letette a tollát a kezéből. (Nahát. Maga hová járt középiskolába?) Nevelési stílusokat szemléltetett a film, valamikor a 60-as, 70-es években készülhetett. Három csoportba osztották a gyurmázó ovisokat, és az óvó néninek látszó személy az egyik csoportban autokrata vezetőként viselkedett, a másikban szabadjára engedte a gyerekeket, a harmadikban pedig demokratikus légkört teremtett, majd távozott. Úgy rémlik, felülről is filmezték egyszerre a három csoportot (mintha egy-egy körcikk lettek volna, de ez nem biztos), jól látszott a különbség. Az autokrata csoportban keserves képpel, csendben gyártották a tökegyforma piros tojásokat a kiscsákók. A laissez faire csoportban rövid tanácstalanság után elszabadult a pokol, a végén már a plafonról is gyurma csüngött. A demokratikus csoportban csodás, színes alkotások születtek derűs kezek által. Itt röviden visszanyúltam a mátrixomhoz, árnyalni.

Természetesen nem éltem vissza még ábrándszinten se az elnök türelmével, akármennyire érdekfeszítő a téma. De azért látszott rajta, hogy szereti az ilyen alkalmakat, amikor - ahogyan a papa mondta mindig, kajánul mosolyogva - a vizsga boldog számadás a tudásról.

Kihúztam. Egy árva nyikkot se szóltam a mátrixról meg az ovisokról.

"- Annyira ronda.
- Hát az. Ronda. Ránézek, rosszul vagyok. Ilyen csúnya embert nem is volna szabad tévében mutogatni, akármilyen okos.
- És képzeljétek el, múltkor volt vele egy riport, és azt mesélte, hogy gyerektartást fizet!"

- Anya. Mi a közös egy elefántban és egy pingvinben?
- Egyik se őshonos Magyarországon.
- Ööö. Akkor úgy kérdezem, hogy mi a közös egy elefántban, egy pingvinben és egy szürkemarhában.
- Mindegyikük állat.
- (hkhh) Akkor mi a közös egy elefántban, egy pingvinben, egy szürkemarhában és egy emberben.
Apa is beszáll: - Gerincesek.
- (grrr) És egy planktonban. Naaaaa. Anyaaaaa. Ne mondjál rá semmit. Mi a közös egy elefántban, egy pingvinben, egy szürkemarhában, egy emberben és egy planktonban?
- (sóhaj) Mi a közös bennük?
- Hát hogy egyiküket se vonzza a mágnes!