Sablonos blog

(Azt tanulta a gyerekem az iskolában, hogy a cím legyen tömör és lényegre törő. És még azt is tanulta, hogy és-sel nem kezdünk mondatot. Biztosan azt is tanulta volna, hogy zárójellel nem kezdünk fogalmazást, de ilyen lehetőség valószínűleg meg se fordul a magyartanárok fejében.)

Helókitti látszólag ügyetlenül ténykedik a fürdőszobában, idegesítően lassú tempóban húzza le a nadrágját. Valójában nagyon ügyes, tiszta csoda, hogy egyáltalán képes önállóan levetkőzni. Hóna alatt két fogdosóspelenka, egyik kezében egy sapka, teletömve apró játékokkal, állával pedig egy plüsskutyát szorít magához.

Fülesbagoly változatosságra vágyott. Ugrándozva várt az iskola előtt, hogy menjünk kukoricát venni, kukoricás bolognait szeretne vacsorára. Az lett, kukoricás bolognai.
- Ízlik, kisfiam?
- ... igen.
- Nem finom?
- De, finom lett, csak nem belekeverve gondoltam a kukoricát, hanem a tetejére.
- Miért jobb, ha a kukorica a tetején van?
- Mert úgy könnyebb kipiszkálni belőle.

Tündérmackó egyenletesen sokat dohányzik, viszont egyre többet dolgozik, és egyre kevesebbet eszik. Aggódva közölte velem, hogy az apám önpusztítja magát, merthogy egyre kevesebbet eszik, nem lesz ennek jó vége.

És végül nem igaz, hogy a nők egy hajcsattal és egy dróttal  bármit képesek megjavítani. Gletteléssel javított falat például nem lehet simára csiszolni se hajcsattal, se dróttal. Ahhoz bizony jó minőségű sarokreszelőre van szükség.

Olyan kis hülye tudok néha lenni.Pár éve még képes voltam eltátani a számat egy-egy címlaplány tökéletessége láttán, csodálatos alak, gyönyörű bőr, vakító és hibátlan fogsor, ragyogó barna hajzuhataghoz hihetetlenkék szemek. Azóta sokat okosodtam, levonom a tökéletességből a 3-70 százaléknyi effektív meg digitális korektúrát.

A történelmem ismétli önmagát, végighüledeztem a nyár elejét, körmökből kifolyólag. A fiatal eladólányok még belefértek, végül is fiatalok, lányok, miért ne nőhetne szép hosszúra a körmük, érintőképernyős pénztárgép ide vagy oda. Meg a kolléganő is belefért, akiről köztudott, hogy soha életében nem főzött, az anyja csinál helyette mindent, persze hogy van ideje reggelente a blúzához illő színű körömlakkra.

Na de a hagyományos családanyák, azok már nem fértek bele. Mosnak, főznek, takarítanak, a körmük mégis úgy néz ki, mintha manikűrösnél kezdenék a napot.

Hát ja. Természetes hatású műköröm, beépített körömlakkal. Hetekig kitart, és még gyomlálni is lehet vele, nemhogy mosni.

Kirándulás a netre, minden van. A régről ismert porcelán köröm mellé zselé meg akril, elegáns, szolíd, bolondos, hosszú, rövid, bizalomgerjesztő, borzalmas, extravagáns, unalmas, csíkos, pöttyös, kockás,delfines, szőlős, kagylós, tollas. Munkába járáshoz csak elenyésző részük használható, és ha ebből még leszedem a rondákat, akkor alig marad, ami tetszik, de az nagyon. Viszonylag rövid körmök, francia hatásúra lakkozva, aranyos kis minta, lehetőleg virág. És még akkor a forradalmian új technológia, a japán manikűr, saját köröm szépítése szarvasbőrrel. ("Most porral hintett be egy kis szarvasbőrt, és azzal fényesítette hajdan mostohán kezelt körmeit" - Rejtő Jenő, nagyjából 70 évvel ezelőtt.)

Fent említett családanyákhoz néhány kíméletlen kérdés, így aztán hamar eldőlt, hogy ezután se lesz nekem műkörmöm. De valamennyire mégiscsak megkívántam, úgyhogy most mindenféle lakkjaim lettek nekem, sőt szebbnél szebb körömvirágaim, alkalmilag, már csak körömfényre vágyom.

Álldogáltam reggel a bolt előtt (várva), és belém villant a zseniális ötlet. Ha agykontroll bevetésével jóformán bármit elérhetünk, autó, szálloda, gyógyulás, csillagoség, akkor miért is ne lehetne agykontrollal mellet növeszteni. Ésszerű határok közt, nyilván. A mai összes szabad időmben ettől voltam feldobva, hogy milyen nagyon okos vagyok én, végre itt a tökéletes megoldás, különösebb mellékhatások és kockázatok nélkül. Csak a célt kell óvatosan meghatározni; ajánlatos nem két számmal, hanem két betűvel nagyobbat kívánni.

És akkor mit találok este, na mit? Hipnózissal növeszt mellet egy angol csodadoktor. Nem örülök neki, dehogy. Csupa kellemetlen érzés. Mindenekelőtt ki hiszi el nekem, hogy pont ma reggel jött az agyamba a hasonló lényegű gondolat. Meg aztán azt hiszik majd, hogy idétlenkedek, pedig egyáltalán nem, ez egy régi jól bevált neuralgikus pont az egyébként roppant kiegyensúlyozott lelkemben. És még akkor ez is, hogy most magyarázhatom a fél virtuális világnak, hogy engem ugyan senki rá nem bírna beszélni szilikonra, de csakis kizárólag azért nem, mert borzalmasan félek a műtétektől. Vigaszként örvendezhetnék neki, hogy szemmel láthatólag bujkál bennem valami paraképesség, elvégre évente négyszer-ötször csöppenek bele csodaszámba menő véletlenekbe, de az az igazság, hogy évente többtízezerszer semmi csodás véletlen nem szokott velem történni, szóval sovány vigasz.

Ja meg fogyni is akarok. 

Hát, tudod, anyuék nehezen fogadták el Palit. Hogy ennyivel idősebb volt nálam, meg hogy nős volt, mikor megismerkedtünk... nem is mehettünk hozzájuk egy ideig, annyira haragudtak. De aztán megenyhültek, mikor megismerték. Mert, tudod, Pali nagyon kedves volt mindenkihez, olyan igazi gavallér, levette őket rögtön a lábukról. Anyu nagyon szerette, őt teljesen elbűvölte.
Mikor meghalt, anyut majdnem annyira megviselte, mint engem. Évekig sírt, úgy gyászolta, mintha a fia lett volna, mindig csak azt zokogta nekem, hogy jaj kislányom, miért nem inkább apád ment el.

Van az az aranyos nyelvi játék, egyik szótól a betűk változtatásával eljutni a másikig úgy, hogy az átmenetek is értelmes szavak maradjanak. Kéztől lábig például, ez egy emlékezetes feladvány számomra, vagy húsz éve hangzott el egy délutáni tévés betelefonálós műsorban. (kéz-kér-kár-vár-bár-báb-láb, például.)

Most ez arról jutott eszembe, hogy megbocsáthatatlanul sok időt töltöttem sajttorta-receptek nézegetésével, nempublikus okokból. És minél több időt töltöttem sajttorta-receptek közt, annál inkább megkívántam a sajttortát, aminek az alapja keksz, a tölteléke pedig sajt. Nekem viszont se krémsajt, se egyéb egzotikus hozzávaló nem szokott itthon lenni.

Némi kreatív nyomozás után kisütöttem, hogy a sajttortához nem feltétlenül kell sajt, az egzotikus hozzávalók legegzotikusabbja leginkább a túróra hasonlít. Kekszből csak jóreggeltes volt itthon, de nem baj, így olyan egészséges hangulata van neki, a müzliskekszes alaptól. Ha nem utálnék reggelente édeset enni, akkor akár el is nevezhetném jóreggelt tortának. 

Szóval ledaráltam 20 dkg kekszet, összekevertem kb. 10 dkg olvasztott vajjal, és ezt belenyomkodtam a tortaformába. Kb. 70 dkg  túrót (azért kb., mert semmit nem szoktam normálisan megmérni) alaposan áttörtem kb. 15 deka cukorral és kb. 5 dkg vaníliarudas cukorral. (A vaníliarudas cukor olyan kristálycukor, amibe a vaníliarúdnak a belsejét belekapirgálom, a külsejét meg beleszurkálom, és így mindig van itthon fél kiló vaníliáscukrom.)

Ezen a ponton döntenem kellett, hogy merre tovább. Mehetett volna bele kb. 10-15 dkg vaj és egy-két evőkanál liszt, vagy vaj helyett tejföl, belekeverhettem volna a tojásokat szépen egymás után, egészben. Úgy lett, hogy pontosan 4 tojásnak a sárgáját hozzányomkodtam a túróhoz, a fehérjét felverve kevertem hozzá. Ráöntöttem a kekszes alapra, 160 fokon kb. fél óra alatt megsült.

Elég finom lett, ahhoz képest, hogy valószínűleg nem nagyon hasonlít az eredeti sajttortára, na de alig ismerek olyan embert, aki evett már eredeti sajttortát, úgyhogy nem probléma. Annyit feltétlenül hozzáteszek, hogy mint ahogy a répatorta nem hasonlít a finomfőzelékre, a sajttorta se hasonlít a melegszendvicsre. Ezek a sajttortai sajtok közelebb vannak a tejszínhez, tejfölhöz, túróhoz, vajhoz, mint a trappistához, az ementáliról nem is beszélve. (Ez egy külön érdekes zárójel, magyar sajtháromság, csúcsán a valódi! mackó sajttal.)

Hálás kísérleti alany. Lehet próbálkozni túró helyett sajttal, miért is ne, néhány alkalmas sajtfajta még a mi lakótelepi ábécénkben is kapható. (Néha.) Lehet a kekszre gyümölcsöket vagy egyebet szórni, a tölteléket ízesíteni, mindenféle önteteket kitalálni, meg aztán a kekszet is lehet variálni, létezik például jóestét keksz is.

De nem muszáj ragaszkodni a kekszhez. Ügyesek vagy kekszmentesek sima omlós tésztából is készíthetik az alapot.
Vagy esetleg kelt tésztából. És akkor már csak meg kell szórnunk a tetejét fahéjjal, és máris elérkeztünk a hagyományos túrós lepényhez.

A régi tévéműsor azért felejthetetlen élmény, mert a "hogyan jutunk el értelmes szavakon át kéztől a lábig" feladványra bravúros megoldást vágott ki a betelefonáló: kéz-kezeslábas-láb.

Megint belföldön vertük el az összes nyaralóidőnket, pénzzel együtt, természetesen. Nincs hozzá háttérideológia, csak két viszonylag új kisgyerek van a régi utazásfóbiám mellé.

Megint a Vidám Park nevű vidámpark, ahol most először fordult elő, hogy több volt a bosszúság, mint nem. A rikoltozós honlapot bele se számolom, az grátisz. Már a bejáratnál el lehetett kezdeni az alapozást, csigatempóban haladó húszméteres sorok a kánikulában,  fél órányi várakozás után megnyitották a többi pénztárat is (jaja, addig zárva volt némelyik), ennek alkalmából kiszólt a biztonsági őr, hogy lehetnénk egy kicsit türelmesebbek, előttünk álló szülő nem hitt a fülének. Abba már tavaly beletörődtünk, hogy Fülesbagolynak felnőtt jegy kell, hiába alsó tagozatos. Pénztárnál kiderült, hogy nem is a pénztáros akasztja a sort, hanem a karszalagfelragasztó osztag.
Nagyon drága a napi belépő, de a játékoknál már nem kell külön fizetni, egy-két extra helyet kivéve. Hát sajnos egy csomó játék nem üzemelt. Amelyik mégis, arra többnyire külön be kellett fizetni, a működőképes játékoknál hosszú sorok, tűző napon persze.  A poggyászt le lehet adni, de csak távozáskor lehet felvenni, nem a poggyászos lány találta ki, hanem a főnöke, szóban. Tündérmackó mint valami megszállott, minden egyes érdekes kikötést írásban akart látni, de rendre kudarcot vallott, az érdekes kikötések sehol nem szerepeltek kiírva. És a lángos is ehetetlen volt. 

Megint a Csodák Palotája, a rácsodálkozós játszóház. Ott töltöttük az egész napot, de Fülesbagoly másnap már ment is volna vissza, nem tud vele betelni. Tényleg szerethető, gyerek- és felnőttbarát program, barátságos áron. Mindent meg lehet fogdosni, ki lehet próbálni, sőt szaladgálni is lehet.

A Palota előtt kedves hangulatú játszótér, ide már csak azért mentek be a fáradt gyerekeim, mert játszóteret elvből nem hagynak ki. Éppen ebben az időben gyakoratoztak a repülők, így aztán komplett égi gálaműsort nézhettünk végig, míg a két gyönyörű gyerekünk egymást püfölte a mókuskerékben.

Megint Közlekedési Múzeum, hát oda a Csodák Palotája előtt kellett volna mennünk. Hagyományos múzeum, sok különleges, viszont piszkálhatatlan látnivalóval. Bármennyire kedvesek voltak a tárlat őrei, a vitrinhangulatú kiállítást hamar elunta a két kiskorú. (Én is untam, nyilván, de én együttérző felnőtt vagyok, a világért sem sértenék meg kedves múzeumőröket.)

Augusztus huszadikát még sose ünnepeltük a fővárosban. Nagyon szeretem a tűzijátékot, de utálok tolongani, így aztán sose sírdogáltam, hogy mindenki látott már Pesten tűzijátékot, csak én nem.

Most végre összejött. Ha már ott voltunk, délelőtt kicsavarogtuk magunkat a Kossuth téren. Sajnos még rengetegen csinálták ugyanezt, miattuk kígyóztak a sorok mindenhol, de azért így is sikerült búzát rostálni meg darálni. A leghosszabb sor a szülinapi tortánál állt, akkor egy kicsit elkeseredtem, semmi remény nem látszott arra, hogy nekünk is jut még belőle. És itt jön a nap csodás fordulata, megláttam a suspendedes Pannikát, akit hirtelen összepuszilgattam, a Pannika pedig egyrészt teljesen meglepődött, másrészt nekem adta a saját szülinapi tortáját, ezúton is hálás köszönet, így volt kerek a nap, tortával. Szerintem egyszer megsütöm, esetleg annyit változtatok rajta, hogy teszek bele fél deci rumot.

Megint hajókáztunk a Dunán, kimondottan azért, hogy utána úri helyről nézhessük a tűzijátékot. Nem emlékszem rá, hogy valaha is láttam volna a Duna-partot éjszakai díszkivilágításban, nagyon szép. A zenés tűzijátéktól családilag el voltunk ragadtatva, jövőre megint el akarok ragadtatódni, hajón vagy szárazföldön, mindegy.

Én: - Nahát, meguntad a biciklizést, hogy ilyen hamar bejöttél?

Újbarát: - Hehh, nem... túl sokat beszél (Fülesbagoly - a szerk.)... ál-lan-dó-an beszél. Nem fáj a torka? Nem bírom hallgatni. Tegnap is, raktuk a fát a tűzre, mondom neki, kussoljmá, de nem. Mindig beszél. Ha nem beszél, akkor énekel. Vagy ordítozik.

Fülesbagoly, ajtón belépve: - Jössz még ki biciklizni?

Újbarát nekem: - Na látod? Megmondtam. Min-dig beszél.

A konyhaszekrény egyik felső polca telis-tele van szalvétákkal. Nagyon szép szalvéták, vagy ha nem is olyan nagyon szépek, legalább érdekesek, némelyik megvan már vagy húsz éve, nem is értem, minek gyűjtöttem őket, hol volt még akkor a dekupázs. Na? Közepes fantáziával?

Hát persze, igazán nem nehéz kitalálni. Beletörölték az édes kicsi szájukat.

Fülesbagolyra rátört az előzékenység, kimosta nemcsak a saját fürdőnadrágját, hanem a tesója bikinijét is. Úgy mosta ki, hogy zuhanyzás közben bedugta a dugót a kádba, és a lábánál összegyűlő habos vízben úsztatta a ruhadarabokat. Nem vészes, egyik se ment tönkre, majd kimosom rendesen.
Este a gyerek fülig érő szájjal mesélte, hogy mekkora zseniális ötlete támadt, a mosáson kívül a ruhaszárítást is sikerült forradalmasítania. A hagyományos teregetett ruha elég lassan szárad, de rájött egy nagyon jó módszerre, ki is próbálta, és működik!! A fürdőruhákat bepakolta a száraz törülközők közé (még délután), hogy azok felszívhassák a nedvességet. Így történt, hogy lett nekünk estére három darab mérsékelten tiszta, száraz fürdőruhánk, és rengeteg nedves büdös törülközőnk.

Helókitti elalvás előtt alig sejthető sóhajjal a hangjában megjegyezte, hogy a hálószobában nehéz az alvás. Apa horkolása miatt. Természetesen a hálószobában jegyezte meg elalvás előtt.

A virtuális élet nagy merészségei ugye, gasztrobloggert ebédre vendégül látni, modorosblogot blogon szóba hozni.

Szerencsére többször említettem már Hernádi Miklós Közhelyszótárát, különben ki hinné most el nekem, hogy (eddig háromféle folytatást töröltem innen, egyik közhelyesebb volt a másiknál) én már akkor kiolvastam az egész könyvet az abbahagy-tól (Mindent akkor kell abbahagyni, amikor még jólesik!) a zsűri-ig (Mindig nehéz dolga van), amikor Modor Tibi még a világon se volt.

Közhelyszótárt kiolvasni azért jó (lehetőleg serdülőkorban), mert utána egész életünkben ügyelni fogunk arra, hogy alacsony szinten tartsuk magunkban a közhelyes gondolatok arányát. Teljesen megúszni nemigen tudjuk, nem sérthetjük naponta halálra munka- és/vagy utazótársainkat, meg aztán néha túl nagy a kísértés.

A Közhelyszótár sajnos ritkán frissül, az itthoni példányban az idő vasfoga által kikövetelt legújabb szócikkek 2001-ben íródtak.

Nem baj, van helyette hetente többször frissülő Modoros blog, közösségi paródiagyűjteménye a közhelyeknek, maníroknak, sznobizmusnak. Online Így viselkedtek ti. 

A Modoros blog is megosztja az emberiséget, mint a kapor. Az olvasók egy része értetlenül és megbántva mered a sorokra, az általuk ismert kétszáz gasztroblogger egyike sem készített soha levendulapesztót, amúgy pedig vannak köztük egygyerekes anyukák is, akkor miért kell ilyeneket írni. (Az olvasóknak ezzel a részével a való világban roppant nehezen értek szót - itt a cybertérben meg se kísérlem.)

Az olvasók másik része többnyire jól szórakozik. Én is ezt teszem. Ismeretlen szubkultúrákon kevésbé, általam utált jelenségeknél megnyugodva (naugye hogy nem én vagyok a hülye, másnak is rángatózik a szeme a csapatépítő tréningektől), saját érintettségű témákon enyhén feszengve.

Az első két esetben nincs további teendő. Zavaróan találónak érzett poszttól többfelé indulhatunk tovább. Átcsoportosíthatjuk magunkat az értetlen és megbántott olvasók halmazába, esetleg írhatunk posztot arról, hogy a modoros blog szerzői írni nem tudó undok irigy kötözködő majmok. Vagy kísérletet tehetünk rá, hogy haladéktalanul megszüntessük a hasonlóságokat - hónapok óta egyszer se írtam le, hogy kütyü (megintmondta, megintmondta!). Vagy megpróbálunk emelt fővel együtt élni saját modorosságainkkal, miért is ne lennénk élvezhetők azok ellenére, sőt, azokkal együtt. Mindeközben járhat az agyunk, hogy ki mindenki nem szerepelt még a blogban, pedig ott lenne a helye, alig várom a közhelyes önéletrajzot meg a hivatalos levelet, például.

Legyen itt egy kis részlet a Közhelyszótár "kritika" szócikkéből: A kritikusok mind gyomorbajosak, attól olyan epések. Aki tudja, az csinálja, aki nem, az kritizálja. Kritizálni, azt tudnak. Írjon jobbat, aztán kritizáljon. Az ember önmagával szemben legyen leginkább kritikus!

Koraesti átváltoztatós tévéműsor.

- Nagyon nehéz a lányom nélkül. Most is a sírás kerülget, állandóan az jár az eszemben, hogy nélkülem fog felnőni. Ezt nem lehet feldolgozni, higgye el.
- Általában az anyának ítélik a gyereket. Hogyan történt, hogy a férjéhez került a kislánya?
- Nekem ítélte a bíróság, de nem érezte jól magát, az iskolában is sok probléma volt vele. Aztán elment az apjához vakációra, és azt mondta, hogy nagyon jó ott neki, és ha visszajönne, minden újból rosszra fordulna. Megértettem, hogy az ő érdekében el kell engednem.
- Nincs munkája, a gyereke Oklahomában él. Miért nem megy utána?
- Nézze, Oklahoma egy csendes, vidéki hely, nem nekem való, én ezt a városi nyüzsgést szeretem.
- Hány éves a kislánya?
- Kilenc.
- Huhh. Kemény döntés lehetett, a városi nyüzsgés kedvéért lemondani a kislányáról.
- Nem vagyunk köldökzsinórral összekötve, phhh.

A Balaton az Balaton. Egészen másképp élvezhető, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, de most is imádnivaló. (Nem azért élvezhető másképp, mert akkoriban még másképp sütött a nap, hanem azért, mert akkoriban lényegesen fiatalabb voltam, ezen nincs mit részletezni, szerintem mindenki volt már fiatal a Balatonon.)

Hasonló körülményektől a Börzsönyben vagy Caprin vagy akárhol máshol egész biztosan "soha többé nem megyek sehová" tartalmú idegrohamokat kaptam volna, de a Balatonon minden meg van bocsátva, ott nyugodtan lehet poros a polc, zúghat a vécétartály, nyikoroghat az ágy, kit izgat. Régimódi, renoválásra szoruló, SZOT-üdülőszagú, széleslépcsős, nagy és kényelmes épület, sehol egy tetőtéri ferde fal, mint a tavalyi nagyonúj nyaralóban, ahol folyamatosan bevertem a fejem. (Na jó, itt is folyamatosan bevertem a fejem, de csak az első három nap, utána megtanultam kikerülni az akadályt.) Helókittinek hiányzott egy kicsit az ágyneműje, de volt helyette érdekes mesecsatorna, kacsacsőrűvel meg ufómacskával, végül is ritkán kapta el a honvágy.

Valószínűleg az egyik legnyaralósabb hetet fogtuk ki az idén, csak az első napon dideregtünk a tóban, bár akkor nagyon. A gyerekek fáradtra ugrálták magukat a vízben, estére már civakodni is alig maradt erejük. Ötvenes naptej, nyilván. Meg kritikus időszakban kijárási tilalom. Tündérmackó szerint egy kicsit hisztérikusan kezelem ezt a napsugár-problémát, szerintem meg nem maradtunk le semmi fontosról.

Az összes kulturális élményt Tihany nyújtotta, lehangoló kirakodóvásárral. Hajóval mentünk, természetesen. Partot érve előtört belőlem a nosztalgia, és mielőtt eligazíthatta volna a kicsiket, közöltem a férjemmel, hogy mindenféle értelmetlen dolgokat fogunk vásárolni, egész gyerekkoromban arról ábrándoztam, hogy nyaralásos kirakodóvásáron mindent megveszek, ami megtetszik. A gyerekeimnek szinte minden megtetszett, viszont nem vettünk semmit, még csodálatos balatonos meg lófejes hűtőmágnest se. A nemvásárlás kapcsán mindannyian morogtunk kicsit - a gyerekek a váratlanul becsapódó szülői hajthatatlanság miatt, én amiatt, hogy miért ilyen ízléstelen vackokat árulnak azon a gyönyörű helyen, Tündérmackó meg amiatt, hogy miért árulnak ott bármit is.

Kulináris élményről nem beszélhetünk. Az éttermi kínálat megbízhatóan semmilyen., Fülesbagolynak például mindenhol ízlett a bolognai, és mi sem hagytunk ott ehetetlen fogásokat. Az árak nagyjából megegyeznek az itthoniakkal, ez egy nagy meglepetés volt. Hát a tálalási díszítés egy rejtély. Ha már narancsszelet, akkor minek kell megszórni szárított petrezselyemzölddel, és egyáltalán, mit keres a szárított petrezselyemzöld egy étteremben. És ha már itt tartunk, ki nem állhatom az őrölt pirospaprikával összeszórt uborkasalátát.

Csalódást csak egyetlen étterem okozott, csalódás alatt azt kell érteni, hogy Tündérmackó agyát elöntötte a vér, teljes erkölcsi támogatásommal, ritka alkalom. Mi voltunk az összes vendég, mégis húsz percet vártunk a kezdőüdítőkre harminckét fokos hőségben, ilyet sehol máshol nem láttunk. Jött aztán az üdítő, nyitott üvegekben a buborékmentes coca cola és szénsavas ásványvíz. Rendelés azonnal stornó - ilyen helyen, ahol még az ital eredete is megbízhatatlan, akarja a fene darált húsos tésztával etetni az utódját.

A Balaton teljesen testre szabható. Lehet nyaralni iszonyat drágán és nevetségesen olcsón, zajosan vagy csendesen, bulizós társasággal, apró gyerekekkel, autóval, gyalog, lángossal vagy anélkül. 

Azért egy egész picit vártam, hogy hazajöjjünk. Fel is hívtam a húgomat, hogy főzhetne egy húslevest, de hárított keményen, hadd ne kelljen már neki húslevest főznie,  más programja van. Még mielőtt lekonyulhattam volna, visszahívott, hogy - idézem - "Basszus, mégis főzök húslevest, hát anyuék is akkor jönnek haza!!" És tényleg főzött, mégis. Mindenütt jó, de legjobb itthon.

Olyan régen készülök ezt megírni, csak valami mindig hiányzott hozzá, vagy az idő, vagy a kedv, vagy az apropó.

Nekem csak most, egy undorító kinézetű zenész kapcsán tűnt fel, hogy a neten a parttalan viták egyik kedvenc témája a hit. (A pasas itt nem fontos - igazából máshol se szerintem -, talán a kelleténél jobban befolyásol engem is a megjelenés.)

Azt gondolom, hogy egyre élénkebbé válik majd az egyházak virtuális élete. Lehet, hogy a cyberajtók mögött most is nagyon élénk, nem tudom, de a jövőben gyakrabban és több helyen fogunk egymásba futni, ebben biztos vagyok. Emiatt érzem úgy, hogy jó lenne néhány alapkérdést tisztázni - ha úgy tetszik, világnézeti vonalon bővíteni a netikettet.

Babakoromban megkereszteltek, római katolikus vallású vagyok. Mégsem szeretnék a klasszikus "hívő - ateista" csoportosításban a hívő térfélre kerülni, de ateistának se nevezném magam. Isten nem játszik olyan fontos szerepet az életemben, hogy a létezését bizonyosnak tekintsem vagy tagadjam.

Ha már a téma megkíván valamiféle szembeállítást a hit mentén, akkor mondjuk úgy, hogy vannak istenhívők, meg vannak emberhívők, és én az utóbbi társaságba tartozom. Az én utam nem sokban különbözik az istenhívőkétől, csak az elágazásoknál nem istentől kapom a segítséget, hanem földi halandóktól.

Egyetértek azzal, hogy tartsuk tiszteletben a mások hitét. Normális környezetben nincs is ezzel semmi baj, átlagos emberhívő nem szokott sértően viselkedni istenhívőkkel szemben, templomi szertartások és egyházi ünnepségek háborítatlan nyugalomban zajlanak.
Legyen ez kölcsönös. Fent említett kötődésem okán személyes tapasztalataim a katolikus egyházra korlátozódnak, a többieket csak hírből ismerem. Ritkán fordult elő, hogy a pap ne tett volna bántó megjegyzést az emberhívőkre. Az a véleményem, hogy minden egyház minden képviselőjéhez méltatlan viselkedés ez, bárkivel szemben ellenséges gondolatokat szítani a saját gyülekezetük tagjaiban.

A Bibliában az a jó, hogy aki az útmutatásai szerint él, nagy hibát nemigen követ el, ártani sem fog másoknak. Badarság azt gondolni, hogy a keresztény emberek bűnei magát a kereszténységet teszik vállalhatatlanná. Régi bűnöket nincs értelme az utódok fejére olvasni, sokat változott az eszköztár az utóbbi kétezer évben. Vannak új bűnök, amik miatt kívülről nagy az értetlenség, miért nem akarja látni az egyház, hogy valamit nagyon rosszul csinál. Sok bűnnek egyáltalán nincs is köze az egyházhoz, látszat- és megélhetési keresztények intézik a piszkos kis ügyeiket, ájtatos képet vágva.  A megvalósításba sok hiba csúszik még a legmagasabb földi szinten is, de a keresztény tanokban nincsen komoly kivetnivaló. És azért ne feledjük, hogy ha a Biblia ma íródna, egy-két fejezete egész biztosan másképp szólna.
Cseréljük ki az előző bekezdésben a keresztény utalásokat valami másra, legyen helyette például iszlám vallás, vagy zsidó, vagy legyen mondjuk kommunizmus.

Nem vagyok tökéletes, minden nyitottságom ellenére az istenhívő netezők egy része kimondottan idegesít, vagy inkább fáraszt, a többieket viszont jó olvasni, akkor is, ha rengeteg témában eltér a véleményünk, néhol azért, mert másban hiszünk. Megtéríteni egymást nem fogjuk, ez nyilvánvaló. De nem is kell: az igazán fontos dolgokban ugyanazon az oldalon állunk.

aki nem tud a net nélkül élni, és aki nem nézett még szét a neten.

Ki kéne vágni a fenébe ezt a sok gépet,  ez nemnormális, hogy állandóan netezel, nem-nor-má-lis... neeeem, nem kell semmire... dehogy tanulok meg én is, te hülye vagy?? Ilyeneket nem a nyolcvanéves nagyanyám szokott mondani, hanem a húgom, aki besorolásának megfelelően fiatalabb nálam. 

Tíz nappal ezelőtt a munkaidő (mármint az én munkaidőm) kellős közepén felhívott, nagyonsürgős ügyben. Ilyenkor összeszorul a gyomrom, biztosan a gyerekekkel van valami baj, nem szoktunk munkahelyen magánbeszélgetni. Gyerekekkel semmi gond, de tudjam meg az Anától, hogy honnan van a sütitetkó. Jó, majd megtudom, mondom én. Szaladok haza, tesóm ott ugrál az ajtóban, hogy megtudtam-e már, honnan van a sütitetkó, neki nagyon kell egy olyan. Nem, még nem tudtam meg, de majd mindjárt. Leülök a gép elé, felteszem a sürgős kérdést, közben hallgatom az internet feletti szokásos méltatlankodását, kibővítve azzal, hogy minek kell internet Anához, tökéletesen megtenné a telefon is.

Megtudtam gyorsan  a sütitetkót, hát még annál is nehezebb hozzájutni, mint ahogy gondoltam. De ha már nyitva a gép, gyors szétnézés sütialkatrész-ügyben.

Na ekkor változott meg a tesóm élete. Mutattam neki néhány tortát, hogy nézze már, milyen szépek. Először is eltátotta a száját. Aztán hirtelen támadt türelmetlenséggel szó szerint kitúrt a székről, és netezni kezdett. 

Minek ecsetelni. Mi aztán, kedves bloggertársak, pontosan tudjuk poszt nélkül is, hogy mi folyhatott nálunk az utóbbi napokban. Múlt héten megkért, hogy csináljak neki ilyen izét, ilyen postafiókot, mert rendelni akar a nagykertől, és kértek tőle email címet. Másnap mutattam volna neki még néhány tortaoldalt, de mindegyikre rábólintott, hogy már látta. És egyúttal megjegyezte, nem tudja, hogy fog-e ő még aludni valaha az életben. Fotógaléria, tutoriál, nagymester, katalógus, fondant és húzottcukor, napközben vadászás, este élménybeszámoló a vadászatról. Helókittit a sírás kerülgeti, mert nem tud dönteni, túl nagy a választék, méghogy az élet nem habostorta, jajdehogynem, a fene enné meg. 

Holnapra lesz nekünk nélkülözhetetlen rózsasziromkészítő toldalékcső és bonbonmártogató készlet. Innen, az internetről.

Fürdőszobai vegyszerekből legalább háromszor annyifélét tartunk, mint amennyire szükség van. Általában nem szokott probléma lenni belőle, félálomban is képes vagyok kiigazodni a mosdópulton. De ma elbambultam, ma csak kézmosáskor jöttem rá, hogy nem zselét kentem a hajamra, hanem babaolajat. Itt rögtön megjegyzem, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén - például ha hullámos hajunk van, mint nekem, és pont nincs időnk simára húzgálni, inkább zselével adnánk egy kis önbizalmat a hullámainknak - szóval ilyen alkalmakkor nem akkora melléfogás a babaolaj, mint amekkorának látszik.

Eszembe jutott erről a középiskolai kirándulás, mikor a közös mosdóban vihogva meséltem, hogy egyszer a csillebérci úttörőtáborban Gabi fogkrém helyett Gabi babakrémmel mostam fogat, borzalmas volt. És míg ezt meséltem, önfeledten nyomtam a fogkefémre a Gabi fogkrém helyett a Gabi babakrémet.

Fújtam már dezodort a hajamra, az azért nem volt nagy trauma. Fújtam viszont dezodor helyett hajlakkot a hónom alá, na az sokkal káromkodósabbra sikerült az előbbinél.

Testápoló helyett tusfürdő igazából csak akkor kellemetlen, ha lekéssük a dupla mosdás miatt a buszt. Az ajándékba kapott, hihetetlenül erős hidratáló érzést keltő, viszont nem habzó exkluzív tusfürdővel csak addig voltam elégedetlen, míg félig üres állapotában eszembe nem jutott elolvasni a flakont. Testápoló volt. Azóta is gyakran megesik, hogy mindenféle testápolókkal tusolok, nagyon finom.

Minden idők legrémesebb fürdőszobai mellényúlása vendégségben történt, ma is borzadva gondolok rá. Az is fogmosás volt, de nem babakencével, hanem extra erős műfogsorrögzítő krémmel.